Oldal kiválasztása

Vannak az életemben fura dolgok. Ezekre rákattanok. Úgymint ketogén diéta, minimalizmus, fastfashion, nylonzacskó-utálat, transzcendentáció…stb. Nos, ma a ketogén diétát állítom pellengére. Jellemző rám, ha valami érdekel nagyon utánamegyek, kivesézem, cikkek, könyvek, posztok mögött is a mögöttes “tutihiteles” lényeget keresem.

Most harmadjára vágok bele a diétába, na nem azért, hogy romszálka-pitkondi (ezt a kifejezést ma tanultam az egyik császáros ügyfelemtől) legyek. Célom a fittség és a fogyás. Konkrétan 6.7 kg-ot szeretnék elhagyni. Nos egyszer már bírtam 4 hónapig, akkor 70 kg-ról 61-re zuhantam, majd jött egy csomó stresszfaktor amely fügelekváros-keksztekercs zabálással járt együtt, így bár lassan, de szépen visszaosont rám cirka 5,7 kg. Másodjára a lelkesedésem nem volt az igazi, másfél napot tartottam ki. Hazudhatnám, újra egy ultragiga stressz faktor buktatott be, de nem. Egyszerűen csak elcsábultam egy jóféle cseh sör iránt, mely gerjesztvén étvágyamat megint fügelekváros keksztekercset majszolgattam. Jelenlegi kísérletem fokozatosan indult, tudományosan megalapozottan. A glükóz anyagcseréről, a krebs ciklusról, a mitokondriumokról sokat okosodtam. A gyenge láncszem a sikeres diétámban a KONYHA. Az ételek kitalálása, elkészítése felér egy yorkshireterrierből történő vérvétel-kísérlettel. Egy igazi antitalentum vagyok a konyhában, az anti-konyhatündér vagy Anti a Konyhatündér. Előző életemben egy böhöm nagy paraszt férfi lehettem kit az asszonya kosztolt vagy egy kényes fehérparókás nemes konyhai személyzettel. (Amúgy nem, az előző életekről majd egy másik posztban!).

Hol is tartok most? A napi szénhidrátomat 20 g alatt tartom, szárad a szám, folyton iszom és pisilek, a vizeletcsík erős lilába csapott, jelezvén a kiürülő ketonok jelenlétét, a vércukorszintemet csak becsülném olyan 3.6-ra. Nem mértem meg. Félek a tűtől, fájdalomfóbiám van. Majd biztos szurkálom magam amikor egy szemöldökszedés után is napokig Algopyrint szedek hajfájásra. Íme egy ufóvonás bennem, fáj a hajam. Enyhén szédelgek, kissé bizonytalan vagyok, beketyóztam, de nem éhezem. Most például bryndzával és sült szalonnával töltött karalábét ettem, én csináltam! Végre egy kaja amelyet nem kell “gezemicének” hívjak. Mert ugye az én két kicsi fiam és a sokatevő párom azért elvárják a meleg kaját. És mivel sohasem tudtam, mi sül ki a menüimből, nem mertem nevet adni nekik. Gezemice lett a tejberizs, a brassói, a currys kókuszos csirke, a szilva leves vagy puding (még meleg addig leves, hidegen pedig puding, halmazállapotváltozás a lábasban, zseniális találmányom). Gezemice-korszak jegelve, itt a ketokorszak!

Mit ettem eddig:

  • töltött karalábé (fenn említett)
  • rántotta, főtt tojás, tükörtojás
  • erőleves natúrban
  • gépsonka
  • lime-csilis grillkolbász
  • tikka massalas sült pulykamell
  • virsli
  • olajbogyó
  • mandula
  • útifűmaghéj

Ez eddig nem egy gasztronómiai ováció, tudom. Mit ehetnék még? Mindenféle húsokat. De nem igazán vagyok húsevő, 10 évig vegetáriánus voltam, de Anyám töltöttkáposztája legyőzött. Nekem a disznóhús büdös, még a sertés virsli is. A vadat sajnálom, érzem a közelben a lelküket. Nem akarom, hogy egy Nága a bőröm alá telepedjen és életem végéig bosszúságot törjön az orrom alá. (Nága? Nehéz téma, majd egyszer…). A marhahúsban nem bízom, persze nem bízni kell hanem megenni, de van majdnem publikálhatatlan véleményem a szarvasmarha-tartásról. Marad a baromfi, annak is csak a melle. Pedig a zsírosabb bőrös comb jó lenne, de mikor az emberlánya azt nézi, hogy ne harapjon bele se egy artériába se egy vénába, nehézkessé válik a jóízű csirkefemur rágcsálás. Ehetném még az avokádót! Ez az igazi nagyágyú! Az igazi csúcs élelmiszer. Kár, hogy “fos” az íze (bocsi)! Pedig annyira szeretném szeretni. Tudtátok, hogy az avokádó “bio”-nak születik? Ugyanis a héja olyan vastag, hogy megvédi a rovarirtóktól. És azt tudtátok, hogy először félbe kell vágni, majd utána csavarni a magja körül? Latexallergiások óvakodjatok tőle a keresztreakciók miatt. (Mi a szösz az a latexallergia? Először a 90-es évek fekete latexnacijára majd a gumi óvszerre asszociáltam, hihi…) Nos vissza az avokádóhoz, hűtőben 3 hétig eláll, szobahőn 2 nap alatt beérik.

És mit ittam?

  • kotyogós kávét eritrittel és egy kávéskanál kókuszzsírral (eddig is ezzel kezdtem a napot)
  • citromos vizet
  • zöld teát
  • tejszínes, kókuszzsíros, kókusztejes cukormentes gyúrósturmixot, hogy mégiscsak romszálka-pitkondi legyek
  • “maximum ízt no cukorral” a nap végén mert megérdemeltem

További posztokban beszámolok a haladásomról, a ketogén diéta (vagy inkább hívjuk mitokondriális metabolikus terápiának) biokémiai folyamatának egyenleteiről…vicceltem.

A kezdőlapomon, a számlálóban megneveztem 17 tervet, nos ez az egyik, 6.7 kg-ot fogyni!